Ajánlások

Most úgy pihenhetek, hogy nem kell izzadni – különösen, ha az ügyfeleimmel vagyok

A nevem Jose Luis, bútorokat tervezek és árulok

Az az igazság, hogy mindig is sokat izzadtam, de ez soha nem akadályozott egészen addig, amíg munkahelyet nem váltottam, és nem kezdtem el szorosabban együttműködni az ügyfelekkel. Amikor megkaptam az új munkámat, az első dolgom az volt, hogy kimentem és vásároltam egy szép kabátot. Egyet kellett viselnem az ügyfelekkel való találkozókon. Rögtön fehér foltok kezdtek megjelenni a hónom alatt. Kínos volt, és mindig próbáltam eltűntetni a nyomokat. Először azt hittem, hogy ez egy rossz minőségű kabát. Egy kolléga mesélt a Perspirexről, és ez azonnal nagy változást hozott – és nem csak a kabátom megjelenésében. Az izzadtság és az izzadságnyomok eltűnésével biztonságban és nyugodtabban éreztem magam az ügyfelek körében. És ez megkönnyítette a munkámat. Nem túlzás azt állítani, hogy a Perspirex megváltoztatta az életemet.

Magabiztosabbnak érzem magam, mert tudom, hogy az izzadás és a szagok ellenőrzés alatt állnak

Sofia vagyok, és értékesítőként dolgozom egy telefonboltban

A munkám során egyenruhát viselek. Mindig erős izzadástól szenvedek, – különösen amikor ideges vagy izgatott vagyok. Ezt három éve észleltem, amikor is az izzadság foltot hagyott az egyenruhámon. Alapvetően egy nyugodt személyiség vagyok, de ez kellemetlen és bizonytalan érzéssel töltött el. Megkérdeztem a többieket, hogy ők is észre vettek-e ilyesmit az egyenruhájukon, de nem. Így elkezdtem keresgélni a neten, és megtaláltam a Perspirexet. Ma már mindig van Perspirex a táskámban. Ez most már „alap” számomra, még ha nem is mindig használom. Az évszaktól, a hangulatomtól függ, hogy szükségem van-e rá. Amikor túl sok a dolgom, stresszes vagyok, akkor nem bírom ki nélküle. Nagyon fontos számomra, hogy kontrolláljam az izzadást, a szagokat és a foltokat. A Perspirex megadja nekem ezt. Ez minden percben magabiztosabbá tesz, még akkor is, ha éppen nagy a nyomás rajtam.